Hol volt, hol nem volt, éldegélt egyszer a nagyvilágban két ici-pici pókantyú. Pókantyú Frici és Pókantyú Mici.

  Egy elhagyatott erdőszéli házikó padlásszobájában laktak, és az évek során úgy, de úgy megszerették egymást, hogy Pókantyú Mici átköltözött Pókantyú Frici sarkába. Innentől kezdve közösen szövögették hálóikat, rabul ejtve a szerencsétlen rovarantyúkat.

  Egyszer aztán, mikor Pókantyú Frici nem volt otthon, Pókantyú Micinek remek ötlete támadt. Gondolta, meglepi drága Fricijét egy 6 fogásos bogárvacsorantyúval. De ez igen nagy vállalkozás volt ám! Pókantyú Micinek ehhez az egész szobát be kellett volna szőnie.

  Az elején minden jól alakult, gyorsan haladt a munkával, s közben vidáman dúdolgatott. La-la-la-la-la! De ó! Hirtelen szörnyűdolog történt. Már a vége felé tartott, mikor elfogyott a pókfonalantyúja. Pókantyú Mici alig hitt a szemének.  -Ez nem lehet igaz! –kiáltotta. Utoljára ilyen jó régen történt vele, még egészen csöpp korában. De akkor szerencsére pókantyú szülei egy szempillantás alatt megoldották a dolgot. Ám Pókantyú Mici most egyedül van, és nem számíthat segítségre. Mitévő legyen? Úgy gondolta, ügyesen lemászik a falon, és megvárja Pókantyú Fricit. De miközben éppen meg akart fordulni, egy óvatlan pillanatban megcsúszott és lepottyant a plafonról. Potty-potty.  Szegény Pókantyú Mici magatehetetlenül feküdt a földön, s mikor magához tért, már a Pókkorházban találta magát. Pókantyú Frici vitte be, miután hazaért.

  –Jaj, hol vagyok, hol vagyok? Mi történt? Mi történt?- érdeklődött kétségbeesve. –Csak semmi pánik, kedves Pókantyú Mici. A Pókkorházban van, hála az ön derék Pókantyú Fricijének! Elláttuk a sérüléseit, rendbe fog jönni, de sajnos eltört két lábantyúja. Hetekbe telik, mire felépül. –közölte vele a 16 lábú Pókprofesszorantyú. Pókantyú Mici nagyon elszomorodott. Mi lesz így vele??? Szüksége van mind a 8 lábacskájára! –Cseppet se búsulj, Micim! Majd én gondoskodom rólad!- vigasztalta Pókantyú Frici.

  Mikor hazaértek kicsi padlásszobájukba, Pókantyú Mici csak gubbasztott a sarokban. Hulltak a könnyecskéi és nem tudott mit tenni. A legrosszabb az volt, hogy a pókfonalanytúja is elfogyott. Kitalálta, hogy megkéri Fricit, hozzon neki. –Ici-pici drága Fricim, kérlek, menj el a pókboltba, és hozz nekem pókfonalantyút! Ám Pókantyú Frici nem ment el, mert úgy hitte, Micinek nincs szüksége pókfonalantyúra, hiszen a lábát törte szegény, és ilyen állapotban úgysem tudna hálót szőni. Egyébként sem ért rá semmire, mert a napi betevőről kellett gondoskodnia. De Pókantyú Micinek igenis szüksége volt pókfonalantyúra. Miután hosszas kérlelés után sem tudta rávenni Fricit, úgy döntött, maga megy el a boltba.

  Sajnos télvíz ideje volt, és kint iszonyú hóvihar tombolt. A fák ágai a földet csapdosták a széltől, mindent hó borított, csúszott az út, és farkasordító hideg volt.  Az összes pici kisállat elbújt a vackába, senki  nem mert ilyenkor kimerészkedni. De Pókantyú Mici mégis útra kerekedett. Felvette meleg télikabátját, melyet a hideg májusi napokon is előszeretettel viselt, bebugyolálta magát vastag sáljával, és még egy sapkát is a fejére húzott. Aztán elindult.

  Alig tudott járni a begipszelt lábacskái miatt, a szél pedig kicsavarta mankócskáit a kezei közül. Próbálta őket megkeresni, de hiába, eltűntek a nagy hóban. Továbbindult, de nehezen és lassan haladt. Kezdett sötétedni és Pókantyú Mici már azt sem tudta, hol van. Csak kószált a hidegben össze meg vissza a csúszós utakon. Már majdnem megfagyott, mikor meglátta a kivilágított Pókbolt fényeit. –Ez az, megtaláltam! –kiáltott fel örömében, majd szélsebesen elindult felé.

  Ekkor annyira megcsúszott, hogy véletlenül kigurult a főútra.  Szerencsétlenségére arra jött egy hatalmas, hatalmas gépezet, amit az emberek vezetnek, és maga alá gyűrte szegény Pókantyú Micit, akinek élete ezzel befejeződött…

  Ebben a pillanatban Pókantyú Fricibe belehasított a fájdalom, és érezte, hogy elvesztette egyetlen pókszerelmét. A szíve darabokra tört és szörnyű lelkiismerete támadt. Magát hibáztatta Pókantyú Mici haláláért. És igaza volt. Hiszen, ha elmegy pókfonalantyúért, akkor ez az egész nem történik meg.  Óh, pedig Pókantyú Mici hogy kérlelte őt! Amíg csak él, Pókantyú Frici ezt sosem fogja megbocsátani magának.

  Azt hiszem, szembetűnő a tanulság. Amikor valaki képtelen egyedül megtenni valamit, és a segítségünkre szorul, ne forduljunk el tőle, hanem tegyük meg, amit kér, mert különben lehet,hogy ő is arra a sorsra jut, mint szegény Pókantyú Mici.

   Egyszer régen, valamikor, túl a mesék határán élt egy gyönyörű katicabogarantyú. Hercegnőnek hívták.

De nem ám közönséges katicabogarantyúról van szó, ő mindenki mástól különbözött. Színe nem piros, hanem rózsaszín volt, s csak 6 pettyecske díszítette. A bogároviban csúfolták, és emiatt naphosszat siránkozott.  –Jaj, csak 6 pettyecském van!

Azonban az évek során megbarátkozott vele, s elfogadta külsejét. Inkább különlegesnek tartotta magát. S erre a különlegességre más is felfigyelt. Amikor a bogáriskola negyedik évét taposta, a sors összehozta egy délceg ifjantyúval, A Sráccal. Ó, micsoda szerelem volt ez! Kis szívükbe beköszöntött a boldogság, s tudták, mindketten tudták, hogy többé nem akarnak más katicabogarantyúra nézni. Az életük teljessé vált, és mindenben megértették egymást.

Együtt jártak a tóhoz inni, felesben szívták a friss levegőt, és ha senki nem figyelt, éjszakánként…aludtak. Igazán sokat aludtak. A Srác katicabogarantyú számára csak Hercegnő katicabogarantyú létezett, s mindig dicsérte tökéletességét, különlegességét.

Történt egyszer, hogy katicabogarantyú barátaikkal átrepültek egy másik bogárvárosba, hogy megnézzék kedvenc muzsikusaikat, a 40 szitakötentyűt.  A 40 szitakötentyű egy nagyon tehetséges banda, az énekese egy majom, a dobosa pedig egy zsiráf. Hercegnőnek egyébként nagyon szimpatikus ez a zsiráf, de ez már egy másik történet.

Az este igazán jól sikerült, rengeteg mókával és bogáralkohollal telt el. Azonban hazafele Hercegnő katicabogarantyú és A Srác katicabogarantyú összekaptak egy aprócska dolgon ( persze Hercegnő katicabogarantyúnak volt igaza), és éjszakájuk hátralevő része már nem volt olyan csodálatos, mint a koncertentyűn együtt töltött meghitt pillanatok. Mindketten szörnyen rossz érzésekkel hajtották álomra fejecskéjüket, és sajnos a reggel eljövetele sem segített a dolgon. Pici szívükben tüske volt, és Hercegnő katicabogarantyúnak nagyon rosszul esett ez a dolog. Napközben akaratlanul is számtalanszor megbántották egymást.

Amikor eljött az idő, hogy visszarepüljenek kicsi otthonukba, már nem is nagyon szóltak egymáshoz. Hercegnő katicabogarantyú rosszkedvű volt és szomorú. A feszültség óriási volt köztük. Ekkor az a bizonyos poharantyú teljesen megtelt vízzel, és hát kiborult. Bor-bor. A Srác katicabogarantyú olyat mondott pici kincsének, amit feltehetőleg a mai napig bán. –Te is ugyanolyan katicabogarantyú vagy, mint a többi!!!

Hercegnő katicabogarantyúnak a szívéig hatolt ez a mondat. Csöppnyi teste összerezzent. Úgy fájt ez neki, mintha egy hatalmas tőrt szúrtak volna bele. Még soha, senki nem bántotta meg ennyire. Kicsi lelkentyűje ezt soha nem fogja kiheverni. De A Srác katcabogarantyút ez egyáltalán ne érdekelte. Apró agyacskája nem fogta fel, hogy milyensúlyos dolgot mondott. Pont annak a katicabogarantyúnak, akit a legjobban szeretett. 

Hiszen Hercegnő katicabogarantyú valóban tökéletes volt. Kitűnt a tömegből gyönyörű színével; neki voltak a legszebb szemei Bogárfalván és azon túl is; ő repült a legkecsesebben, és igazán sok bogarantyú a szárnyacskáit adta volna érte. Még a csigák is csodálattal fürkészték. Pedig a csigák nagyon válogatósak. De ami a legfontosabb, hogy nagyszerű barátnő volt, akit nem zavart, ha A Srác katicabogarantyú más katicabogarantyúkkal együtt járt a tóhoz inni, s még azt sem tette szóvá, ha ott lány katicabogarantyúk is megfordultak. Vele ellentétben más katicabogarantyú barátnőket zavarták az ilyen esetek.

Ennek ellenére A Srác katicabogarantyú mégis ekkora csúnyaságot  vágott a fejecskéjéhez. Hát kérdezem én: Hogy tehetett ilyet ez a bogarantyú??? S ha meg is tette, miért nem esedezik Hercegnő katicabogarantyú bocsánatáért???

Ez a szörnyűség már jó régen történt, de a kis Hercegnő máig nem felejtette el. A fiatal katicabogarantyúk nagyon szerelmesek egymásba, s ez valószínűleg örökre így marad. Azonban Hercegnő katicabogarantyú ezen a fájdalmon sosem fog túllépni. Talán majd egyszer megbocsát. De hogyan, ha  A Srác katicabogarantyú  még bocsánatot sem kért??? Így Hercegnő katicabogarantyú csak várja, várja, hogy ez megtörténjen, és akkor végre tovább tud lépni…

És hogy mi a tanulság? Sose bántsuk meg a világ legtökéletesebb katicabogarantyúját, meg más katicabogarantyúkat sem, de ha mégis így alakul, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, mert lehet, hogy ez neki sokkal jobban fáj, mint ahogy mi gondoljuk. És hogyha A Srác katicabogarantyú nem bántja meg Hercegnő katicabogarantyút, ez a mesentyű is másképp alakult volna!